Bringaút-avató bringa-túrán kerekeztek

Kiskőrös-Akasztó bringaút avató bringatúrát tartottak augusztus 15-én, szombaton, amelyhez a polgármester Domonyi László kerékpárját a Hufbau-Akker Áruház biztosította. A kétkerekűt Baticz Péter, az áruház kereskedelmi vezetője adta át.
Font Sándor országgyűlési képviselő is kerékpárnyeregbe pattant feleségével, Ildikóval, hogy részt vegyenek a Kiskőrös-Akasztó bringaút avató bringatúrán augusztus 15-én, szombaton. A két főszervező sportegyesület, a Kuti Zoltán vezette kiskőrösi Trizoli Jótifuti Egyesület és a Turúné Letoha Bernadett vezetésével működő akasztói Ritmika Sportegyesület stábja a rekkenő 38 fokos hőség ellenére közel 300 főt regisztrált a kerékpáros programra. A bringás sporikat a horgászparkban a két szervező sportegyesület vezetője, valamint Domonyi László és Suhajda Antal polgármesterek is köszöntötték, akik a kerékpárút projektről is beszéltek.
Külön köszönetet mondtak Font Sándornak, aki éveken át sokat lobbizott azért, hogy a beruházás végre révbe érjen. Bár a hivatalos átadás még nem történt meg, naponta több százan kerekeznek a két település között. Ezzel az új, 14,5 kilométeres szakasszal immár közel 70 kilométer kerékpárút köti össze Akasztót, Kiskőröst, Kecelt és Kiskunhalast, így országosan is egyedülálló módon elérhetővé váltak a kerékpározók számára is a települések. A halascsárdának köszönhetően kedvezményes áron mindenki kapott egy adag halászlét, majd a közös bringatortát is elfogyasztották.
A bringaút-avató zárásaként még egy csobbanás is belefért a csárda medencéjében, majd elköszöntek egymástól a sportbarátok, hiszen a vidékiekre – Kiskőrös, Kecskemét, Kecel, Kiskunhalas, Soltvadkert, Kerekegyháza, Kalocsa, Csengőd, Tabdi, Bócsa, Maglód, Dunakeszi, Budapest és a hat fő Belgiumból, akik az akasztói csapatot erősítették – még a visszaút is várt.
akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023