Tudnivalók a világítás alapjairól

Otthonunk megjelenésénél fontos szempont a világítás kialakítása, hogy milyen fényforrással dolgozzunk. A barátságos hangulathoz nagyban hozzájárul, ha megfelelő fényhatással vesszük körbe a szobákat, s mindezek illenek a berendezésekhez is. A kezdetek kezdetén alaposan át kell gondolni a világítás megtervezését, hogy lakásunk optimális fényárban ússzon.

A tervezés első lépései

Először is érdemes egy alaprajzon megtervezni, mennyi konnektorra lesz szükségünk, azok milyen magasságba kerüljenek, a függesztett fényforrást hova helyezzük. Azt se felejtsük el, hogy a lámpakapcsolót könnyen elérhető helyre tegyük. A fényforrás funkcióját tekintve fontos átgondolnunk, hogy milyen igény lehet a színhőmérsékletre és a fényerőre. Ezeken kívül befolyásoló tényező az ajtók, az ablakok, a bútorok és egyéb berendezési elemek elhelyezkedése is.

Az izzók kiválasztása

Lehetőleg LED-es izzókat válasszunk, hiszen hosszú távon sokat spórolhatunk villanyszámlánkon, sőt környezetünket is védjük vele. Már említettük a színhőmérsékletet és a fényerőt, ami abból a szempontból lesz fontos, hogy hideg fehér vagy meleg fehér fényt válasszunk az adott helyiségbe. Az előbbit javasolt munkához vagy tanuláshoz használni, ezzel ellentétben pedig az utóbbival meghitt hangulatot teremthetünk, szóval nappalikban, étkezőkben vagy a konyhában is kiváló megoldás lehet. Egyes lakóterekben használhatunk általános fényeket, melyek egyenletesen világítják be a teret, de kiegészítő vagy dekorációs fényekkel is feldobhatjuk a helyiséget, ilyen akár a polcok alatti vagy bútorokba rejtett világítás. Az esték hangulatát emelve kellemes fényű állólámpát is tehetünk a sarokba, illetve a TV mellé is helyezhetünk kisebb fényforrást, hogy védjük szemünket. A hálószobába rakhatunk olvasólámpát is.

Speciális világítók

Amennyiben rendelkezünk kerttel vagy akár erkéllyel, ne feledkezzünk meg a kültéri világításról sem. Ezekre a helyekre feltétlenül védett elektronikájú, a külső környezeti hatásoknak ellenálló lámpát válasszunk. Ugyanígy a fürdőszobába is olyan fényforrást építsünk, ami tartós a vízzel és a párával szemben.

A természetes fény beengedése

Ha több természetes fényt szeretnénk otthonunkba és pénztárcánk is megengedi, használhatunk üvegtéglát is például a lépcsőfordulóban Elengedhetetlen továbbá az ablakok mérete és elhelyezkedése is, igaz ezt befolyásolni csak akkor tudjuk, ha mi magunk építkezünk. Próbáljunk meg minél több természetes fényt beengedni, s aztán megfelelő módon kiegészíteni mesterséges világítással. Az esti órákban az utóbbi használata elengedhetetlen, viszont figyeljünk arra, hogy ne legyen erősebb a kelleténél.

Ne hanyagoljuk el a lakás berendezésénél a fények kialakítását sem. Nagy figyelmet szentelünk a színekre, formákra, stílusokra, azonban sokszor elfeledkezünk a világítás megtervezéséről, hiszen egy gondosan kiválasztott fényforrás módosíthatja a falszínt és tereket választhat el egymástól.

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023