Igaz, hogy a meleg nyári napoknak hamarosan vége, elmúlik a kerti partik ideje, de a kert örök és mindig gondozásra van szüksége. Az őszi kertészkedés is alkalmas arra, hogy a friss levegőn tölthessük az időt. Jótanácsunk sorozatunkban hozunk néhány ötletet, hogyan készíthetjük fel kertünket az őszi időkre, úgy, hogy gyönyörködhessünk is benne. Miről is kell gondoskodnunk, hogy a kertünk felkészült legyen az őszre, illetve a télre?

Ültethetünk ősszel is?

Mi az, hogy! Az ősz megfelelő idő a virágok ültetésének. A legjobb erre például a rózsa, amivel kis színt varázsolhatunk kertünkbe, de tegyük ezt még mielőtt a talaj fagyna. De ebben az évszakban helye van a hagymás növények elültetésére is, hogy aztán kertünk tavasszal pompába borulhasson. Figyeljünk arra, mit és hova ültetünk, hogy később jól fejlődjenek, hiszen a tavaszi virágoknak inkább friss, nedves talajra van szükségük. A hagymákat magasságuk két-háromszorosával mélyebbre kell ásni, majd a földdel jól letakarni és lenyomkodni. Az elburjánzott évelőket ássuk ki, tövüket válasszuk szét több darabra és ültessük el újra. Ha ezt ősszel végezzük el, a növénynek több ideje lesz újra meggyökeresedni és tavaszra új hajtásokat hoz majd.

A többi növény gondozása

Gondolunk itt akár a bokrokra, sövényre vagy a gyepre. Ne feledkezzünk meg ezekről sem, mivel kiemelkedő ékességei kertünknek. Ügyeljünk rá, hogy időközönként vágjunk vissza a bokrokból és a cserjékből is, körülbelül a negyedére, hogy az elsárgult, elöregedett részektől megszabadítsuk és engedjük, hogy a nedveit visszaszívhassa a gyökereibe. A sövények visszavágását is ősszel kell elvégeznünk, hogy megelőzzük az esetleges korhadást. De csak annyira vágjuk meg, hogy ne legyen lyukas, mivel télen nem fog visszanőni. Tisztítsuk meg a lehullott falevelektől is, hogy a sövény elegendő fényhez és levegőhöz jusson.

Végül a gyep ápolására is szánjunk időt: rendszeresen távolítsuk el a lehullott leveleket, ezek elveszik a fényt és barna foltok keletkeznek a gyepen, aminek köszönhetően beindul a mohásodás. Azt pedig nem szeretnénk. A fűnyírást utoljára november elejére időzítsük, de a füvet kb. 5 cm hosszúra hagyjuk meg, hogy minél jobban hasznosíthassa a fényt, ezáltal elkerülve a mohásodást. A még eredményesebb cél elérése érdekében alkalmazhatunk őszi gyeptrágyát is, ami abban különbözik a hagyományostól, hogy alacsony a nitrogén-, és magas a káliumtartalma. Az utóbbi megerősíti a füvet és javítja az ellenálló képességét a faggyal szemben.

Vizesblokk

Ne felejtsük el a fagyok előtt a locsolótömlőt, a szórófejeket és az egyéb locsoláshoz használatos eszközt kiüríteni és ezeket szintén védett helyen tárolni.

Egyéb tennivalók még várnak ránk

Az ágyásokat, a rózsákat és a többi, fagyérzékeny növényeket takarjuk le levelekkel, mulccsal vagy rőzsével. A nyári hagymákat ássuk elő és védett, levegős helyre tegyük el pihentetni. A cserepes növényeket se felejtsük kint, vigyük be magunkhoz vagy legalább a fagytól védett helyre helyezzük. Javítsuk fel a kert talaját: dolgozzunk bele komposztot, akár sajátot vagy kertészetből vásároltat. Ezzel hozzájárulunk a jobb állagához és vízelvezető képességéhez, illetve kiváló tápanyag-utánpótlás céljából is. A hideg évszakokban segíthetünk a kertünkbe látogató, csodásan trillázó madaraknak is: készítsünk vagy vegyünk madáretetőt, amibe tegyünk nekik eleséget, hogy biztosítsuk a táplálékot számukra, hogy tavasszal is visszatérhessenek.

Zöldségek betakarítása ősszel?

Ha otthon nevelgetünk házi felhasználásra néhány zöldség fajtát is, az alábbi tippjeink is segítségünkre lehetnek.

Itt az idő, hogy kiássuk a burgonyát. Súroljuk le róla a földet és hagyjuk száradni, majd eltehetjük őket egy zsákba, amit sötét, fagymentes helyen tároljunk. Októberben leszedhetjük a babokat is, leveleit komposztálhatjuk, gyökereit viszont hagyjuk a földben, mivel nitrogénkötő tulajdonsága miatt nagyon jó trágya. A sárgarépát is ássuk ki, ezt követően homokban vagy tőzegben tárolhatjuk a télen. A paszternákot még hagyjuk a földben, mert ha megcsípi a fagy, édesebb lesz. A káposztát is begyűjthetjük, amik fagytól védett raktárban kiválóan eláll. Vigyázzunk, mert rejtőzhetnek benne meztelen csigák. Elűzhetjük a betolakodókat, ha a káposztát megszórjuk sóval. Végső de nem utolsó sorban a zöldparadicsomot is betakaríthatjuk: egyből fel is használhatjuk, de hűvösebb helyen hagyhatjuk lassacskán beérni.

Gyümölcsösünk is van?

Ha kertünk ékeskedik gyümölcsössel is, érdemes arra is odafigyelni és felkészíteni az őszre, hogy jövőre újra élvezhessük finom terméseiket. Az eper ágyását takarítsuk ki, vágjuk le a növény felső részét, távolítsuk el az elszáradt leveleket, az elrohadt eperszemeket és tépjük ki az indákat. A ribizli és egresbokrokat meg kell metszeni, a málna- és a szederbokrok hajtásait pedig szétültethetjük.

Ugye, hogy nem csak nyáron rengeteg a teendő a kertben? Egyrészt tökéletes időtöltés a friss levegőn, másodsorban felfrissítjük a talajt, az abban növekedő növényeket. Tavasszal pedig jönnek a friss hajtások, a virágzó kert, és akkor büszkék lehetünk magunkra, hogy ősszel sem hanyagoltuk el kertünket. Bízunk benne, hogy tippjeinkkel Önnek is könnyebben megy a kert téli felkészítése.

 
 
 
 
 

További cikkek a témában