A szigetelés tetőpontja: a födémszigetelés

födémszigetelés

Az elmúlt hónapokban mindenki megkapta az új rezsiszámlákat, amelynek következtében a legtöbben takarékoskodni kezdtek. Emellett sokan arra jutottak, hogy otthonukat megpróbálják szigetelni, hogy a kiadásaikat hosszútávon ilyen módon is csökkentsék. Jelen blogbejegyzésünkben a födémszigeteléshez adunk néhány tippet.

A födémszigetelés a leggyorsabban és legolcsóbban kivitelezhető, saját magunk által is végrehajtható szigetelési befektetés. Ez már abból a szempontból is jó, mivel a legtöbb meleg a tetőn át távozik. Ahogyan ugyanis már korábban írtuk, a hő 30 százaléka is kiszökhet a tetőn, amely jelentős mennyiségnek mondható – a jelenlegi helyzetben pedig anyagilag is megterhelő lehet.

Szigetelési módok

födémszigetelésA födémszigetelést megelőzően fontos döntést kell meghoznunk. Ez pedig az, hogy szeretnénk-e a padlást használni vagy sem. Amennyiben nem szeretnénk használni a padlást, és pakolni sem szeretnénk rá, úgy a legjobb megoldás a kőzetgyapot, üveggyapot vagy ásványgyapot szigetelések egyike lehet. Ha azonban szeretnénk pakolni vagy építeni padlásunkra, akkor mindenképpen lépésálló szigetelést kell alkalmaznunk, amely lehet kőzetgyapot vagy polisztirol anyag egyaránt.

Gyakori kérdés, hogy tekercses vagy táblás födémszigetelést érdemesebb alkalmazni. Természetesen mindkettőnek megvan az előnye, így az alapján érdemes mérlegelni, hogy milyen típusú épületet szeretnénk szigetelni vele. Tekercses födémszigetelést ugyanis általában utólagos szigetelésre alkalmaznak könnyűszerkezetes házak esetében, még a táblás szigetelést inkább fa, és kőépületek esetében alkalmazzák előszeretettel. Bármelyiket is választjuk, a szigetelésre betont vagy OSB lapot is tennünk kell majd minimum 5 cm vastagon, hiszen a lépésállóság feltétele a szilárd felület.

födémszigetelésFödémszigetelés vastagsága

Födémszigetelési módtól függetlenül minimum 20 cm szigeteléssel érdemes kalkulálni, ennél vékonyabb szigetelés esetén ugyanis a megtakarítás minimális lesz. A födémszigetelés vastagságának javasolt maximuma a 40 cm, ez felett ugyanis már arányosan minimális a hőmegtakarítás, így ennél vastagabbat nem éri meg felrakni utólagosan sem.

hőhídSzigetelés rendje

A szigetelőanyag önmagában nem elég. Utólagos szigetelés esetén szükségünk lesz párazáró fóliára, illetve páraáteresztő fóliára is, ugyanis a keletkezett pára távozását biztosítani kell, anélkül penész jelenhet meg a falakon. Hőszigetelés esetén cél, hogy a szigetelt felület teljesen hőhídmentes legyen, ezért célszerű több rétegből kialakítani a szigetelést, például a szigetelőlapok eltolásával.

Ahogyan a fent leírtakból is látszik a födémszigetelés nem bonyolult, azonban néhány dolgot érdemes előtte átgondolni és jelentős összeget takaríthatunk meg már a hőszigetelés alatt, majd később a fűtési szezonban egyaránt.

Reméljük, blogbejegyzésünk segítségével könnyebb lesz a födémszigetelés és így hozzá tudtunk járulni a rezsiszámla csökkentéséhez.

Picture of akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023