Egyik korábbi cikkünkben a kert őszi-téli előkészületeiről hoztunk Nektek tippeket, azonban azokról sem szeretnénk megfeledkezni, akik akár a panelház tizedik emeletén laknak. Azért, mert valakinek nincs kertje, ugyanúgy ültethet növényeket, szeretheti és gondozhatja őket. A zárt tér és a „mesterséges” klíma miatt kellőképpen ügyelnünk kell nevelésükkor, de egyáltalán nem lehetetlen küldetés lakásunkba is burjánzó „kertet” varázsolni. Most olyan növényeket gyűjtöttünk össze, amik kis odafigyeléssel is lakásunk ékei lehetnek.
Ficusok
A ficusok nagyon jól elvannak a lakásban, viszont azért igényelnek némi figyelmet. Szellőztetéskor ne érje közvetlenül hideg, mert leveleit lepotyogtatja, de a radiátor közelségét sem kedveli, ezért télen ne helyezzük a melegítő mellé, és földjét szórjuk meg agyag granulátummal. Ez amiatt szükséges, mert szabályozza a virágföld nedvességét és a környezet páratartalmát azzal, hogy magába szívja és megtartja a felesleges vizet. Megmenthetjük növényünket a gyökérrothadástól, ráadásul még párás környezetet is biztosítunk a számára. Ha a növénynek később túl kevés a víz, az agyag granulátumból nedvességhez juthat, így a földje nem szárad ki. A ficusokból számos fajta ismert és kapható, választhatjuk a kis vagy a nagy levelűt, de a lant alakú levelekkel rendelkező lyrata ficust is. A sötét szobába tanácsos sötétebb levelűt helyezni, világosabb szobába pedig a fehér-zöld vagy tarka levelű ficust állítsuk. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy pár év alatt magasra nő.
Monstera avagy a könnyező pálma
Szintén jó választás lakótelepi lakásba könnyező pálmát rakni, hiszen közepes fény mellett is jól érzi magát, szépen fejlődik, és a dohányfüstös levegőt is megszűri. Mielőtt pálmát veszünk, gondoljuk át, hogy van-e elég hely számára, mert több méter magasra megnő, sőt széltében is gyarapodik. Leveleit időnként nedves ronggyal törölgessük át, hogy a rárakódott szennyeződések ne tömítsék el pórusait.
Nolina, a buzogányfa
Ez az érdekes formájú növény (palackszerű, vastag törzs és vékony lefelé ívelő levelek jellemzik) ugyancsak jól mutat otthonunkban. A méreteire ennél is figyelnünk kell, hiszen az évek alatt elérheti a két méteres magasságot is. Jól viseli a téli száraz fűtött lakásokat, mivel törzsében tárolja a nedvességet, ezért se öntözzük télen sokszor.
Anyósnyelv
Aki még nagyon kezdő „kertész”, annak is kiváló döntés anyósnyelvet vásárolni. Egy afrikai növényről beszélünk, tehát jól tűri a meleg, száraz időjárást. A hosszú, kard alakú levelei a földalatti szárból hajtanak ki, vastagok, lehetnek csíkosak vagy zöldek, de már elterjedt az ezüstös levelű fajtája is.
Csokros inda
Levelei fehér csíkos lefelé hajlóak, apró fehér virágai vannak, az egymás után hozott kis sarj hajtásaival pedig könnyen tudjuk szaporítani. Nemcsak dekoratív formája miatt szeretjük, hanem alkalmazkodó képessége is kedveltté teszi, ennek köszönhetően sötét vagy világos szobába is tehetjük.
Szobai futóka
S végül még egy olyan növényt mutatunk be, ami szintén magasra nő és ha nem gondozzuk, össze-vissza elburjánozhat. Azonban, ha a cserép közepére egy karót szúrunk és azon futtatjuk fel, csodaszép növényt nevelhetünk. Egyből nagy cserépbe ültessük, mert hamar elhasználja a tápanyagot. Hajtásait folyamatosan metsszük vissza, hogy szépen bokrosodó, tömör és erős szobanövényt kapjunk.
A leírtak alapján sokféle szobanövényből választhatunk, s kis odafigyeléssel és törődéssel a növények is meghálálják és zöldellő lakásba térhetünk haza. Jó tanács még, hogy világos, tágas szobákba tarka vagy világos levelű vagy virágzó növényt tegyünk, míg a sötét, félárnyékos helyekre csak méregzöldeket.