Az alapoktól a kulcsátadásig elkísér a Hufbau-Akker

Nyolc éve annak, hogy elindult a kiskőrösi Hufbau-Akker szak- és barkácsáruház. Akkor sokan tágra nyílt pupillákkal figyelték az Akker-Plus Kft. bátorságát, hisz a válság éveiben profilt bővíteni merész vállalkozásnak tűnt. Döntésük sikerét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy idén július 5-6-án ünnepli nyolcadik születésnapját az áruház. Ezalkalomból Turú Dáviddal, a Hufbau-Akker áruházdivíziójának vezetőjével beszélgettünk.

Olyannyira bevált az áruházkoncepció, hogy tavaly Soltvadkerten és Kecskeméten is áruházakat nyitottunk – vágott a dolgok közepébe Turú Dávid. Majd hozzátette, több ponton összeér az áruházak kínálata, ugyanakkor tudni érdemes, hogy Vadkerten és Kecskeméten termékszortiment bővítés is történt, de alapvetően ezeken a helyeken a jövőben is építőanyag-szakáruházi kínálatot találnak nálunk az építkezni és felújítani vágyók.

– Ezúton, magával a születésnapi rendezvényünkkel is szeretnénk megköszönni azt a majd’ egy évtizedes bizalmat, amivel vásárlóink a kiskőrösi barkácsáruház felé fordulnak. A nyitáskor igyekeztünk egy megérzett igényre reagálni, hisz a klasszikus tüzépes termékkör mellett egyre komolyabb érdeklődés mutatkozott arra, hogy az építkezés következő lépéseit is egy helyről szolgáljuk ki. Ezernégyszáz négyzetméteres szak-és barkácsáruházunk kínálatát évről-évre módosítjuk, bővítjük a lakosság és a szakkivitelezők igényeinek megfelelően. Mára közel 80 ezer terméket kínálunk a festéktől, a csempétől, a gépészeti, barkács, villamossági, kertépítési-szépítési keresztül a lámpán át a műszaki cikkig. Gyakorlatilag aki velünk kezd építkezni az az alapkő letételtől a kulcsátadásig egy helyről szerezhet be mindent, ami biztonságot, kiszámíthatóságot ad, és kedvezőbb beszerzési árakat is, persze, ami nem elhanyagolható szempont egy házépítés során. A lakosság mellett azonban a profi kivitelezők igényeire is igyekszünk innovatív választ adni. Professzionális gépekkel, szerszámokkal segítjük felhalmozódott munkájuk minél gyorsabb elvégzését. Illetve azzal, hogy kiemelten figyelünk arra, hogy lehetőleg mindent megkapjanak nálunk a szerszámoktól a segédanyagokig egy helyen, hogy ezzel is időt takaríthassanak meg összetett, elismerésre méltó munkájuk során.

Hálásak vagyunk azért, hogy a környék mára ismeri és elismeri tevékenységünket. Mi pedig munkatársaink folyamatos képzésével igyekszünk reagálni a kihívásokra. Kollégáimnak ezúton is köszönöm a kitartó, alapos munkát. Az elmúlt 8 év sikere nélkülük nem létezne, hisz alapkövei a sikernek.

A bizalmat idén is egy nagyszabású születésnapi akcióval szeretnénk megköszönni. Július 5-én és 6-án, két napon jó néhány termékünk árát lenyomjuk, és egy jelentős készletkisöprést is tartunk, hogy helyet teremtsünk az új terméktípusoknak, innovációknak.

A jó árak mellett szombaton délelőtt 10 órától Bede Róbert a Paprika Tv sztárséfje lesz áruházunk vendége, aki együtt süt-főz velünk, vásárlóink pedig nem csak tanulhatnak tőle, meg is kóstolhatják műveit. Mindenkit szeretettel várunk!

Kiskőrös, Hufbau-Akker Szak-és barkácsáruház

Kiskőrös, Dózsa György út 67.

Picture of akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023