Bizalom, otthon, szeretet

Üzenet az építőanyagok világából: kitartás és szenvedély nélkül nincs siker. Interjú Endrődi Ferenccel, az Akker-Plus Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével.

Pár évvel ezelőtt még az építőipar válságáról, az abból való kilábalásról beszélgettünk Endrődi Ferenccel, az Akker-Plus Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével. Azóta nemcsak talpra állt a magyar építőipar, de olyan fellendülés ment végbe, amely eddig nem tapasztalt kihívások elé állítja az abban résztvevő szereplőket. Míg a válság idején csak a tőkeerős és a megváltozott körülményekhez azonnal alkalmazkodni tudó cégek maradtak életben, addig most, mikor pozitív felszálló ágba fordult az ágazat, ismét csak azok maradhatnak talpon, akik képesek alkalmazkodni. Az építőipar jelenlegi helyzetéről, az újabb kihívásokról, a jövőképről és hitvallásról most újra Endrődi Ferenccel beszélgettünk.

– Most már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az ínséges idők véget értek és az építőipar kilábalt a válságból?

Amit a válság szó negatív értelemben hordozhat, úgy természetesen igen. Jelentős növekedésben vagyunk az elmúlt időszakhoz képest. Az utóbbi négy évben gyakorlatilag közel 60-70%-al megnöveltük a forgalmunkat. 2017 végére közel nettó 10 milliárdos árbevételt ér el a cég. Most már bátran mondhatjuk, hogy az ország egyik legnagyobb magyar tulajdonú kereskedői vagyunk. Azonban mindez újabb, nem kis kihívások elé állít bennünket. De ezek kezelése már sokkal felemelőbb, mint az, amikor a túlélésért kellett harcolnunk.

– Melyek azok a kihívások, amelyekkel napjainkban szembe kell nézni?

Az igazság az, hogy ekkora volumenű változásra nem készült fel az építőipar. Mi még könnyebben utána tudjuk igazítani a dolgainkat, hogy megfeleljünk a vevőknek és a piacnak. De a szakma azon része, ami a kivitelezést fogja át, az anyag biztosításán és a projektek megvalósításán dolgozik, az állandósuló szakemberhiány mellett bizonyos területeken már anyaghiánnyal is küzd. Vannak területek, ahol a beszállítók nem tudnak határidőre szállítani, emiatt a kivitelezésben csúszás van. És ehhez jön hozzá a már előbb is említett szakemberhiány, ami tovább hátráltatja a projektek megvalósulását. Ráadásul a gyártók elkezdtek árat emelni a megnövekedett kereslet miatt. A korábbi költségvetésekkel beállított projektek az eredeti számokkal már nem valósíthatók meg. Többletkiadást vagy többletköltséget jelenthet adott esetben. Mi felkészültek vagyunk, hogy továbbra is maradéktalanul ki tudjuk szolgálni a vásárlókat, és el tudjuk juttatni az árut a megfelelő helyre. Plusz létszámmal, plusz technikával és eszközökkel, növelt raktárkészlettel várjuk a megrendeléseket. Ha van is csúszás a beszállítók leterheltsége miatt, nem féltem a cégem, mert biztos vagyok benne, hogy utoléri magát. Igazából a gyártókat sem, a kivitelezést se, de ki kell mondani: most gond van. Ha ez hosszútávon így marad, márpedig váratóan így marad, akkor fel kell készülni. A hét szűk esztendő után egy erős 4-5 esztendő várható, de ahhoz, hogy ennek a pozitív változásnak élvezzük az előnyét, fel kell készülni a piac minden szereplőjének.

– A képzett szakemberhiány nemcsak az építőiparban érezteti hatását. Erre is van stratégiájuk?

– Mi is úgy véljük, hogy a legfontosabb kihívás a munkaerő megtartása a következő pár évben. Már korábban is fontosnak tartottuk, hogy a jó munkaerőt megbecsüljük, értékeljük. Az elmúlt időszakban több béremelést is végrehajtottunk, és büszke vagyok azokra a fizetésekre, amit ma biztosítani tudunk a 140 dolgozónknak. Persze ettől függetlenül továbbra is kihívás a munkaerő megtartása. A jó szakembert észreveszi a versenytárs, a piac. Azt szeretném, ha a számításait hosszú távon mindenki megtalálná nálunk. A munkaerőre pedig a jövőben még inkább szükségünk lesz, hiszen új kisáruházat építünk Soltvadkerten és Kecskeméten is, és egyre nagyobb késztetést érzünk egy budapesti telephely megnyitására is.

– Ha már a megyeszékhely szóba került. Csak aki csukott szemmel jár, az nem veszi észre Kecskeméten a Hufbau-Akker óriásplakátjait. A rajta olvasható szlogen: Bizalom, otthon, szeretet. Azért valljuk be, egy építőipari cég esetében nem szokványos, hogy pont ez a három szó találkozzék.

– Nem szokványos, de nem véletlen sem ez a három szó, sem pedig a sorrend. Az első a bizalom, ami mindennek az alapját képzi. A cég iránti BIZALOM nélkül a siker elképzelhetetlen. A vevőnek bízni kell abban, hogy cégünk képes lesz jó áron, jó feltételekkel, jó szolgáltatással minőségi árut adni. A következő az OTTHON, melynek megteremtése a lehető legszebb cél, amit az ember támaszthat maga elé. Mi ehhez biztosítjuk a minőségi alapanyagokat és a minőségi szolgáltatást. Ki ne szeretné a saját otthonában családi körben megélni a fáradságos napok utáni estéket, a hétvégéket és ünnepnapokat? Mi ehhez pedig egy plusz “építőanyaggal” a szeretettel szeretnénk hozzájárulni, hiszen ez az, ami aztán valóban egyben tart, családokat, barátokat, kollégákat vagy akár a cégünket. A SZERETET közvetítése számunkra nemcsak a vásárló irányába fontos, hanem befelé is. Ez egy olyan hozzáadott plusz érték, amely túlmutat az Akker és vevő kapcsolatán. Hiszem és vallom, hogy ahhoz, hogy valaki jó kedvvel végezze a munkáját úgy, hogy közben jól érezze magát a bőrében, ahhoz szenvedély és kitartás kell. Csak akkor leszünk eredményesek, ha kitartás van bennünk és érzelmeket is tudunk bele tenni abba, amit csinálunk. Mi ezen hitvallás mentén dolgozunk és azt kívánom mindenkinek, hogy találja meg ezt az utat, tűzze ki a célt és menjen végig rajta. Élje meg a hétköznapokat is, ne csak az ünnepeket. Ami pedig bennünket illet, igyekszünk mindig a legjobb tudásunkat nyújtani azért, hogy a velünk együtt megálmodott, felépített ház végül a szeretet otthona legyen.

Forrás: Régió Napló/Dávid Edit

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023