Burkolatot burkolatra, na de hogyan?

A felújítás során előfordulhat, hogy egy meglévő stabil burkolat felbontása helyett inkább ráfedünk a meglévőre. Csempét csempére, vagy járólapot járólapra, esetleg a csempére parkettát szeretnénk tenni. Ez a módszer sok esetben jó módja lehet a felújításnak, hiszen rengeteg időt, pénzt, és a takarítanivalót spórolhat meg. Milyen előnyei vannak? Milyen hátrányai? Milyen anyagokat használjunk? Hogyan kell ezt jól csinálni?

Mire kell figyelni?

Ha a lapok szemmel láthatóan repedtek, töröttek vagy néhol már le van esve egy-egy darabka, vagy netán egy egész csempe, semmiképpen ne tegyen rá egy újabb réteget. Ha a burkolat stabil, nem vált le, nem kopog, nem mozog, akkor dönthet úgy, hogy ráfed a már meglévő burkolatra. Ezzel időt spórolhat, nem kell a véséssel vesződni és nem kell annyit takarítani sem.

A legnagyobb hiba, ami történhet, ha az új burkolattal együtt elmozog a régi, mert mégsem fogja annyira a ragasztó, mint kellene. A ráfedéstől megemelkedett aljzatszint miatt előfordulhat, hogy az ajtókból vágni kell, illetve a szintkülönbség megnőhet az eltérő burkolatú helyiségek között. Előfordulhat, hogy néhol meg kell szüntetni a küszöböt is, vagy újakat szükséges letenni. A bútorok és a radiátorok is feljebb kerülhetnek, így belelóghatnak például az ablakpárkányba.

Padlófűtés esetén van talán a legtöbb előnye ennek az eljárásnak. Lehet, hogy később melegszik fel, de a kerámia jól tárolja a hőt és így később is adja le, ezzel tovább tartva melegen a helységet.

Ráfedéses burkoláskor milyen ragasztó a jó?

Az attól függ, hogy van-e padlófűtés, mekkorák a lapok méretei, amiket le szeretne ragasztani. Érdemes alapozót használni, mert növeli a ragasztó tapadását. A nem nedvszívó aljzatokhoz való lesz a jó választás. Az alapozás után szükség lehet aljzatkiegyenlítésre is. Minél nagyobbak a lapok, annál inkább nem elhanyagolható dolog. A nagy lapokat csak tökéletesen sima aljzatra lehet rakni.

A következő lépés a ragasztás. A ráfedéses burkoláshoz minden neves segédanyaggyártó gyárt megfelelő ragasztót. A csempe csempére ragasztáshoz általában a „C2TE”, „C2T” illetve az „S1” jelölésű ragasztók használhatóak.

Bármelyik gyártótól is vásárol, mindenképpen érdemes ugyanattól vásárolni az alapozót, az aljzatkiegyenlítőt és a ragasztót is.

Mikor jobb megoldás a járólap elbontása?

A felbontás legnagyobb hátránya, hogy a bontás utáni állapotokat nem lehet előre megjósolni. Előfordulhat, hogy a járólappal együtt a beton is feljön, vagy lehet, hogy szükséges lesz egy aljzatfelújítás is. Akár a padlófűtés is sérülhet, aminek javítása eléggé fájhat a zsebünknek.
Sokáig az egyetlen megoldás volt felújítás esetén, és ma is vannak esetek, amikor ez az egyetlen lehetőség. Főleg olyan esetekben, amikor zavarna minket a szintemelkedés, vagy a meglévő burkolat nem elég stabil, például mozog, repedt, törött, porlik a fuga belőle, vagy ha valami miatt nem megoldható a szint megemelése.

Hidegburkolatra lehet hidegburkolattal burkolni?

Gyakorlatilag bármelyik hidegburkolat alkalmas fedőburkolásra, ha az előző réteg jó állapotban van. Érdemes vékonyabb burkolólapokat vásárolni, ha nem akarunk sokat vágni az ajtókból, vagy csak szimplán zavarna minket a szintkülönbség.

Miután megvan a megfelelő mennyiségű burkolólap, a következő lépés a ragasztás előtt a tapadóhíd felvitele. A tapadóhíd egy kültéren és beltéren is egyaránt alkalmazható, folyékony halmazállapotú segédanyag. Segít, hogy a ragasztó jobban tapadjon a felületekhez. Használatával kapcsolatban gyakori tévhit, hogy kiváltható vele az alapozó használata. Ez hatalmas tévedés! A nagy nedvszívó képességű felületeken ugyanis elengedhetetlen a használata. Legalább egy réteg univerzális mélyalapozó szükséges lesz. A megfelelően tapadó felület érdekében fontos a por-, szennyeződés és olajos foltoktól mentes, nem porózus felületet kialakítása.

A következő lépés a ragasztás, ki kell választanunk a megfelelő ragasztót. A C2TE, C2T és S1 jelölésű ragasztók tökéletesek erre a célra. Fontos, hogy a ragasztót bőséggel, egyenletesen eloszlatva vigye fel a csempe felületére.

A csempe teljes száradási ideje a levegő páratartalmától függően 24-48 óra is lehet. Ez után kell alaposan lemosni a csempét, hogy szép tiszta legyen. Ha megszáradt, jöhet a fugázás.

A fali csempe felújítása is lehetséges ezzel az eljárással?

Igen, de ehhez már fokozottan szükséges szakember segítsége, hiszen a gravitáció igencsak megviccelhet.

Hidegburkolatra lehet melegburkolatot tenni?

Természetesen igen. Ez gyakorlatilag ugyanaz az eset, mintha nem lenne alatta burkolat. Szükséges egy párazáró fólia, majd erre kerül a habfólia, ami garantálja, hogy a padló ne legyen hangos, és az alsó szomszéd ne csöngessen fel, amikor például telefonálás közben járkál vagy a fitnesz labdán pattog.

Ha ez megvan, akkor jöhet a lapok lerakása. A fal mellett 15 mm-es hézagot kell hagyni, majd sorban lehet lerakni a lapokat. Egy gumifejű kalapáccsal segít finoman összeütögetni őket. Előfordulhat, hogy a sor végén vágni kell, ilyenkor a vágott résszel érdemes kezdeni az új sort. Ha menetközben akadály következne, akkor igényesen ki kell vágni annak a helyet, legyen az küszöb, fűtés cső vagy más dolog. Végül helyükre kerülnek a szegélylécek, és a burkolás el is készült.

A burkolatra burkolás leginkább a fali csempe esetén nem garantált, hogy hosszú távú megoldást jelent, ugyanis az elöregedett ragasztó könnyen felválhat, és akkor kétszer vastag burkolatot kell elbontani. Mindenképpen gondolja át, hogy hosszú távon érdemes-e emellett döntenie.

Nézze meg hideg- és melegburkolat kínálatunkat, és kérjen szakmai tanácsadást vagy ajánlatot itt.

Picture of akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023