A Cipősdoboz kampány keretében ellátogatott hozzánk egyik legfőbb támogatottunk, a Hufbau–Akker KNKSE kézilabda csapata. Segítségükkel még több ajándékot gyűjthetünk össze december 21-éig a rászoruló gyerekeknek, nagyon köszönjük hozzájárulásukat! Arról, hogy a csapat hogy viszonyul az ilyen jellegű összefogásokhoz, a csapat marketing vezetőjét, Forczek Angélát kérdeztük.
Köszönjük, hogy itt vagytok és jótékonykodtok! Ez egyébként is jellemző a csapatra?
A Hufbau–Akker KNKSE számára fontos a jótékonyság, az adakozás. A játékosok összefogása példaértékű, már több alkalommal részt vettünk hasonló kezdeményezésekben.
Mióta feljutottunk az első osztályba, a társadalmi felelősségvállalás még fontosabb számunkra, hiszen a csapattagok ismertségük okán hatással lehetnek másokra, példaképpé válhatnak. Az idei évben is több megmozdulásban veszünk részt.
Miért tartottátok fontosnak, hogy elutazzatok Kiskőrösre és hozzatok ajándékot az Akker gyűjtőpontjára?
Névadó szponzorunk a Hufbau–Akker Tüzép kérésére, hogy csatlakozzunk az általuk indított cipősdoboz akcióhoz, természetesen nem mondhattunk nemet, a gyerekek iránt egyébként is elkötelezett az egyesület.
Eláruljátok, hogy mit rejtenek a cipősdobozok?
Szeretnénk, ha ez meglepetés maradna, de azt elárulhatjuk, hogy igyekeztünk minél többféle csomagot összeállítani. Így a kisebbek és a nagyobbak, fiúk és lányok egyaránt részesülhetnek majd ajándékainkból.
Említettétek, hogy több karácsonyi kezdeményezésben is szerepet vállaltok. Kiknek segítetek még?
Valóban több helyen segítünk, ezek közül most egyet emelnék ki. December 30-án, a Győri Audi ETO KC ellen lépünk pályára. Két nap alatt elfogyott az összes jegy a meccsre. Ezt kihasználva az „Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvánnyal” közös jótékonysági akciót hirdettünk. Aznap 16 órától adományokat gyűjtünk a Messzi István Sportcsarnok előtt, melyeket januárban juttatunk majd el rászoruló, kisgyermekes családoknak. Nagyon bízunk abban, hogy minél több tartós élelmiszer, tisztálkodási és tisztítószer, illetve pénz gyűlik majd össze számukra.
Igazán felemelő lehet egy ilyen remek csapathoz tartozni.
Személy szerint nagyon jó érzés, hogy egy szociálisan nagyon érzékeny klub tagja lehetek, soha senkit nem kellett még noszogatni azért, hogy vegyen részt valamelyik aktivitásunkban. Azt gondolom, ha csak néhány család életét könnyebbé tettük, már megérte!
A Hufbau–Akker KNKSE és az egész Egyesület nevében mindenkinek békés, szeretetteljes karácsonyt és olyan új évet kívánunk, amilyet szeretne!