Kiskőrös Város Gazdaságáért Díjat kaptunk – Köszönjük!

Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a 300 éves Kiskőrös életének szerves részei lehetünk, hírnevét munkánkkal mi is öregbíthetjük.

Minden város gazdaságának fejlődésében jelentős szerepet töltenek be a helyi vállalatok. Így Kiskőrös életben is különleges szerepet tölt be az 1990-ben alapított Akker-Plus Kft., mely az építőanyag-kereskedelem területén országos szinten is meghatározó vállalattá nőtte ki magát az elmúlt 28 évben.

Tégláról téglára építve Akasztón alapított cégüket, a forgalmazott termékek és a kapcsolódó szolgáltatások köre éppúgy bővült, mint telepeik száma. Dinamikus fejlődésüknek köszönhetően mára Kiskőrös mellett jelen vannak Akasztón, Soltvadkerten, Kecskeméten és Kalocsán is.

Kiskőrösi telephelyük 1995-ös nyitása óta mára a lakossági építkezések és a versenyszféra, illetve az állami beruházások meghatározó részét e társaság látja el építőanyaggal. Szerződött viszonteladó és kivitelező partnereiken keresztül pedig az ország bármely részére szállítanak.

Amellett, hogy a családi házak és lakóparkok megjelenésében, főterünk és megújult városi épületeink küllemében is visszaköszön e cég, büszkék lehetünk rájuk azért is, mert az ország legerősebb építőanyag-kereskedelmi vállalkozásának a Hufbau Kft.-nek alapítói.

A kiegyensúlyozott, belső fejlődéssel összehangolt növekedés, a szakértelem, a nyitottság a tüzépek sikere után új kihívásokat keresett, így született meg az építőanyag-kereskedelmen túlmutató, az idén hét éve a térségben egyedülállóan sokrétű termékpalettát kínáló kiskőrösi barkácsáruház, és a lassan három éve nyitott kalocsai műszaki szaküzlet megnyitásának ötlete.

A kiskőrösi nyitással egy olyan hiány szűnt meg térségünkben, amely a környezetünk életét jobbá, kényelmesebbé teszi. Több, mint 28 ezer termék várja, hogy valakinek szüksége legyen rá. Barkácsáruházukban minden egy helyen van, ami az otthonhoz kell, legyen az autófelszerelés, burkolóanyag, épületgépészet, fatermék, festékek, fürdőszoba, hidegburkolatok, játék, ajándék, kerti bútorok, öntözéstechnika, grillek, műszaki cikkek, szerszámok, lakásfelszerelés, világítástechnika, villamosság.

A ma már több mint 140 főt foglalkoztató Akker-Plus Kft. figyelemmel kíséri városunk életét, támogatja az intézményeket, a városi kezdeményezéseket, rendezvényeket. Nem csak nyújtott szolgáltatásával, hanem a közösség részévé válva, a rendezvényeken történő részvétellel is. Ahol jelen van, ott kiveszi részét a sporttámogatások területén is.

Büszkék vagyunk rájuk annak okán is, mert a válság éveiben megtartották piaci szerepüket, stabil munkahelyet biztosítottak alkalmazottaiknak, és azokban a nehéz időkben is segítették a régió és Kiskőrös fejlődését. A kiskőrösi vállalkozásokkal a napi munkában is eredményesen együttműködik, hisz termékeik, szolgáltatásaik előnyeit számos környékbeli kivitelező élvezi.

Tavaly mondhatni történelmi évet zártak. Éves forgalmuk 2017-ben 34 százalékkal növekedett, 10 milliárd forint fölé emelkedett.

Fejlődésüknek köszönhetően, haladva a korral idén Soltvadkerten és Kecskeméten is építőanyag-áruházat nyitnak, mellyel további helyi embereknek biztosítanak megélhetést.

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023