Komoly támogató állt a KTE mellé

A Kecskeméti TE kötelékéhez egy korábbi támogató csatlakozott újra, a klub ugyanis szponzorációs szerződést írt alá a Hufbau-Akker tulajdonosával, Endrődi Ferenccel.

Endrődi Ferenc már a KTE NB I-es időszakában is támogatta a város futballját, a sportszponzorációt mindig szívügyének érezte, az előző szezonban a KNKSE névadójaként igyekezett segíteni. A szerződéskötést követően újra a KTE kötelékéhez csatlakozott, a Szeged-Grosics elleni bajnoki meccsen is szorított a lila-fehér sikerért.

– Szeretem az egyértelmű és tiszta célokat – jelentette ki Endrődi Ferenc. – A kecskeméti futballban újra le kell rakni az alapokat, a KTE most újra NB-s bajnokságban szerepel, itt is van a helye. Bízom benne, hogy még feljebb vezet majd a klub útja, gondolok itt az NB II-re. Én ebben hiszek, van jövőkép. A döntésemet több egyeztetés is megelőzte, amik ebben megerősítettek. Jó helyre kerültem, a futball az én igazi világom, hiszen az Akasztó FC elnökeként is tevékenykedem. A KTE–Szeged-Grosics meccsen nagyon jól éreztem magam, megjártuk a mélységet és a magasságot is, nehezen indult, de aztán csodálatos feltámadást produkált a csapat, amihez gratulálok nekik. Izgatottan várom a következő meccseket is – jelezte Endrődi Ferenc, hogy a tribünről is támogatni óhajtja a kecskeméti lilákat.

A Kecskemét TE számára kiemelten fontos, hogy erős támogatói kört építsen ki, hiszen a klub célja az, hogy rövid időn belül feljusson az NB II-be. A most megkötött szponzorációs szerződés is ezen törekvésüket erősíti.
– Nagy öröm számunkra, hogy egy olyan erős szponzorral erősödött klubunk, mint a Hufbau-Akker – nyilatkozta Telek Zoltán, a Kecskeméti TE ügyvezetője. – A célunk az, hogy a pályán, illetve a pályán kívül is folyamatosan fejlődjünk, ez a szponzorációs megállapodás is ezt a törekvésünket erősíti. Endrődi Ferenc személyében egy olyan támogató tért vissza a KTE kötelékébe, aki korábban is lelkes szurkolója volt a csapatnak, bízunk benne, hogy egy sikeres és hosszútávú együttműködés kezdetét jelenti megállapodásunk.
Forrás: Baon.hu

[dgbc_blog_carousel type=”3″ include_categories=”40″ show_categories=”off” show_author=”off” show_date=”off” show_more=”on” read_more_text=”Elolvasom” show_items_xlarge=”3″ item_spacing=”80″ arrow_nav=”on” loop=”on” equal_height=”on” image_size=”default_image” button_alignment=”center” button_fullwidth=”on” button_at_bottom=”on” button_bg_color=”#f39200″ arrow_color=”#706f6f” arrow_background_color=”rgba(255,255,255,0)” arrow_position=”2″ arrow_font_size=”60px” meta_position_bottom=”on” inner_container_padding=”||||false|false” overlay=”on” overlay_color=”rgba(243,146,0,0.39)” use_overlay_icon=”on” overlay_icon=”%%17%%” overlay_icon_color=”#ffffff” _builder_version=”4.2.2″ header_text_align=”center” header_text_color=”#ffffff” content_text_color=”#ffffff” content_font_size=”15px” read_more_font=”Work Sans|800||on|||||” read_more_text_align=”center” read_more_text_color=”#ffffff” read_more_font_size=”20px” hover_enabled=”0″ custom_css_title=”margin-top: 30px;||margin-bottom: 20px;” custom_css_content=”margin-bottom: 20px;” border_radii_image=”on|10px|10px|10px|10px” border_radii_read_more=”on|10px|10px|10px|10px”][/dgbc_blog_carousel][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023