Legnagyobb vevőivel ünnepelt a Hufbau-Akker

A Hufbau-Akker építőpontjai immáron 28 éve alapkövei Magyarország meghatározó, legnagyobb múltra visszatekintő építőanyag-kereskedelmi franchise hálózatának, a HUFBAU Kft-nek. Az Akasztóról induló, ma már kecskeméti, kiskőrösi és soltvadkerti építőpontokkal rendelkező vállalat egy nagyszabású rendezvénnyel köszönte meg kiemelt partnereinek, hogy a válságban is kitartottak mellettük és 2017-ben is őket választották. Az eseményre március második hetében Jakabszálláson, a reptérhangárban került sor.

Endrődi Ferenc, a Hufbau-Akker ügyvezető tulajdonosa mindenek előtt elárulta: a Hufbau-Akker közvetlen kereskedelmi forgalma az elmúlt évben, a tervezett 1 milliárd forint helyett 2,6 milliárd forinttal nőtt. Ennyire pozitív eredményre ők sem számítottak – mondta az ügyvezető. Majd hozzátette: a siker titka a minőség. „Minőségi kapcsolat a vevőkkel, a beszállítókkal, a dolgozókkal, valamint a minőségi termékek. Ezt szem előtt tartva sikerült 2011-ben, a gazdasági válság ellenére is megnyitnunk a kiskőrösi áruházat, amely azóta is népszerű a környékbeliek körében. Hiszem, hogy a siker záloga az emberekben is rejlik: a szakmai tudás, amely megtanulható, mindössze a nyújtott teljesítmény 20%-át adja. A tulajdonságok, kompetenciák sokkal fontosabbak: ezek jelentik a 80%-ot. Embercentrikus cégként a válság előtti 115 dolgozóhoz képest, mostanra 145 embernek tudunk munkát adni.” – adott képet a jelenlegi csapatról Endrődi Ferenc. Akitől azt is megtudhatták a jelenlévők, hogy ehhez a sikerhez hozzájárult az is, hogy a vezetőség mindig a jövőbe tekintett és az abban rejlő lehetőségeket kereste: bázisszemlélet helyett akkor és azóta is a tervszemlélet jellemzi a céget.

Ezt támasztja alá a folyamatos oktatás, képzés biztosítása, amelynek eredménye nagyban hozzájárul a sikeres vevőkiszolgáláshoz, a kialakított színvonal és értékrend megőrzéséhez. A tanulás legalább addig kiemelt szerepű lesz a cég életében, amíg el nem érik a „2P”, a profit és a profizmus maguk elé kitűzött színvonalát. Ez azért is fontos, mert ma már nem elég, hogy egy vevő elégedett legyen. Lelkessé kell tenni, hogy meséljen a vásárlási élményről, hírét vigye a cégnek – vallják.

A cég vezetője megköszönte partnereinek az elmúlt években tanúsított kitartásukat és a közös munkát – ennek nyomatékosításaként közülük mindannyian hűségoklevelet kapnak.

Záróakkordként Endrődi Ferenc elmondta, hogy a közös érdekek szem előtt tartásával, együttműködéssel, a beszállítói és vevői egység megteremtésével, a magyar piaci igényekhez való alkalmazkodással további sikerek, fejlődés, újabb építőpontok és áruházak nyitása, és még legalább ennyi virágzó év állhat a cég előtt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén két további áruházat nyit a cég Soltvadkerten és Kecskeméten

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem