Mi lesz 2021 trendszíne?

Minden év végén a Pantone Color Institute fény derít a következő év meghatározó színére, amelynek a szépségiparban, a divatban és természetesen a lakberendezésben is fontos szerepe van. Ahogy idén a Classic Blue került előtérbe, úgy a jövő évben uralkodó árnyalatait már be is mutatta a cég. Lássuk, milyen színekre várhatunk tavasztól, amelyek több iparágat meghatároznak majd.
A szakértők 10 árnyalatot ismertetettek a nagyközönséggel, amelyek leginkább a természetet szimbolizálják, továbbá ötvözik a kényelmet és kikapcsolódást az energiával, amelyek hangulatunk javítására is hatással lehetnek. A skála nagy választási szabadságot ad majd sokszínűségének köszönhetően, de alkalmazkodik új életmódunkhoz is. Tehát 2021 tavaszán és nyarán az alábbi árnyalatokkal találkozhatunk:


Marigold, vagyis Bársonyvirág
Cerulean, vagyis Égszínkék
Rust, vagyis Rozsda
Illuminating, vagyis Világító
French Blue, vagyis Francia Kék
Green Ash, vagyis Zöld Kőris
Burnt Coral, vagyis Égett Korall
Mint, vagyis Menta
Amethyst Orchid, vagyis Ametiszt Orchidea
Rasberry Sorbet, vagyis Málna Szorbet

Az Urban Bronze

Az egyik vezető festékgyártó cég jelentette be még ősz elején, hogy az Urban Bronze fantázianévre hallgató színt választották a következő esztendő trendszínének, s elmondásuk szerint ez a meleg, szürkébe hajló gazdag és mély árnyalat akár beltérben, akár kültéren is remekül alkalmazható, és teljes mértékben a kényelmet és otthonosságot jeleníti meg. Nem véletlenül döntöttek emellett, hiszen úgy gondolják, hogy a következő év az egyensúlyról és a békéről fog szólni a dizájnban is. Tökéletes megoldás lehet meleg színekkel, a csontfehérrel vagy a Messenger Bag nevezetű zölddel is, valamint a fával, kővel és a szövött textíliákkal is jól harmonizál.
Ha ezek közül a színek közül választunk jövőre lakásfelújításkor, vagy csak egy-egy kiegészítő megvásárlásakor, biztosan trendik maradhatunk.

Picture of akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Szakértő kollégáink 8 telephelyen várják Bács-Kiskun és Tolna megyében.

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem

Pünkösdi nyitvatartás 2023