Októbertől Pest megyében is jelen van a Hufbau-Akker!

Hufbau Akker Budapest

Új üzletet nyitottunk a budapesti agglomerációban, Szigetszentmiklóson.

Bács-Kiskun megye vezető építőipari cégeként dinamikus fejlődésünk újabb állomása a szigetszentmiklósi, ahol október hetedikétől az építőanyagok mellett burkolatokkal és barkácstermékekkel, 2021 novembertől pedig már nyílászáró kínálattal is várjuk vásárlóinkat.

Az áruház október ötödikei ünnepélyes átadásán a tulajdonosok és a vezetőség mellett részt vett Nagy János, Szigetszentmiklós polgármestere is, aki köszöntőjében elmondta, örömmel nyugtázza, hogy a Hufbau-Akker e települést választotta újabb állomásának, és üdvözlik a törekvést, hogy helyi, szigetszentmiklósi embereknek biztosítanak ezzel újabb munkahelyeket.

Endrődi Ferenc Pál

– Mertünk nagyot álmodni, és a nagy álmok megvalósításához mindig megtaláltuk a legjobb munkatársakat is. Ennek köszönhető az is, hogy ma, 31 évvel és néhány hónappal az Akker-Plus Kft. megalapítását követően, átléptük Bács-Kiskun megye határait, és üzletet nyithattunk Pest megyében is – mondta köszöntőjében Endrődi Ferenc Pál, az Akker-Plus Kft. tulajdonos ügyvezetője.

Aki azt még hozzátette: eddig követett cégfilozófiájukat ide is magukkal hozták. – Ahogy tettük, tesszük ezt Kecskeméten, Kiskőrösön, Soltvadkerten, Kalocsán és Akasztón is, úgy itt is nagy hangsúlyt fektetünk a személyes tanácsadói értékesítésre és a hagyományos kereskedői értékek tiszteletére. Természetesen a szakmai professzionalizmus jegyében, folyamatosan képzett értékesítőkkel, a vásárlók igényeihez igazodva. Az építőanyag-kereskedelem ugyanis ma már nemcsak az építőanyagok értékesítését jelenti, hanem egy olyan komplex szolgáltatási kört is, amely az építkezés alatt felmerülő valamennyi kérdésben segítséget nyújt a vevőnek, a megrendeléstől a zökkenőmentes kiszállításon át a szaktanácsadásig.

Ünnepélyes megnyitó

Aki mindezt szeretné máris kipróbálni, 2021. október 7-től már meg is teheti az alábbi elérhetőségeken.

Hufbau-Akker Budapest Építőpont
2310 Szigetszentmiklós, II. Rákóczi Ferenc utca 22/A.
Nyitvatartás: H-P.: 7.00-17.00, Sz: 7.00-12.00, V: Zárva
E-mail: budapest@akker.hu
Tel.: +36 30 956 7575

akker.hu/budapest

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Ön fontos nekünk, ezért az adataira is nagyon vigyázunk, ahogy ezt Adatvédelmi tájékoztatónkban le is írtuk. Ha ez az Ön részéről is rendben van így, kattintson a Árajánlatot kérek gombra.