Slágerlisták vezetőjének ígérkezik a zöld hitel

Ház zöld levelekkel

Kilőtt a rajtnál a zöld hitel, amivel környezetbarát házak építhetők. Változatos kedvezmények és a lejáró határidő teszi, hogy egyre többeknek lett sürgős egy energiahatékony otthon tető alá hozása.

Környezetbarát házak hitelből

Dédapáink idején a „zöldhitel” még az agrárium kölcsönfajtája volt. Főképp nehéz helyzetű kisgazdák álltak sorba érte: az állam rövidlejáratú ültetési és vetőmaghiteléért. Változnak az idők, a viszonyok és a fogalomhasználat. Ma a környezettudatosság és fenntarthatóság hívószava minden, ami „zöld”. Zöld otthonok lakáscéljaihoz pedig zöld hitel dukál.

Ennek alapjait tette le a jegybank, amikor egyik kiemelt növekedési hitelcsomagja részeként NHP Zöld Otthon Program néven vezetett be önálló lakáskölcsönfajtát.

Az október elejétől élő konstrukció a magyar gazdaság zöld átállításának perspektívájában segíti az új építésű lakóingatlanokhoz jutást. A vásárló akár az első kapavágástól uralná a kivitelezést, akár kulcsrakész ingatlanba „szállna be”, új energiahatékony otthon létrehozásához 70 millió forintig lehet jogosult hitelre.

Kedvezmények a jövő otthonaiért

Egyelőre 200 milliárd forintos hitelállományi keretben kínálhatnak a bankok vonatkozó jelzálogkölcsönt, a hitelfedezeti érték 80 %-os plafonjáig, maximálisan 25 éves törlesztési futamidőre. „Zöld hitel” az irányadó elnevezés, mert a hitelképességhez új házunknak fűtésre-hűtésre számoltan 90 kWh lehet a legmagasabb energiaigénye egy négyzetméterre esően. Mindez megfelelő tanúsítvánnyal igazolandó, lényegében az alacsony energiájú házak („low-energy building”) tartományán belül.

A BB osztály eléréséhez, azaz a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelményeknek megfelelő ház eléréséhez, az energiafogyasztás legalább 25%-át megújuló forrásból kell fedezni,

melyek az alábbiak lehetnek: tűzifa, biomassza, biomasszából közvetve vagy közvetlenül előállított energia, a biogázok energiája, fapellet, agripellet; nap-, szél-, vízenergia, geotermális, geotermikus, hidrotermikus, légtermikus energia; illetve a távhő is bizonyos esetekben.

Az MNB tehát arra hirdetett hitelsegítséget, ami az EU immár küszöbön állóan megkövetelt (általunk épp hogy haladékot nyert) fejlett standardjának való megfelelés. Ezáltal a zöldkövetelmények jövő év közepi végső életbe lépéséig vezető időszak célegyenese lett államilag felkarolva.

Onnantól ugyanis csak Közel Nulla Energiaigényű (Nearly Zero) lakáscélú ingatlanok kaphatnak majd használatba vételi engedélyt: legalább BB-besorolású épületenergetikai jellemzőkkel (max. 100 kWh/m2/év felhasználás).

Megannyi jutányosság, minimális megkötés

A zöld hitel szabályszerűségéhez – nem meglepő módon – a hitelfelvevő kell tulajdonolja és bejelentetten minimálisan egy évtizedig lakja is leendő ingatlanát. A gyermekvállalási cél nem része az indulófeltételeknek, ám azokat csak javíthatja, amennyiben

a CSOK-ra jogosító két vagy három gyermek 10 vagy 15 milliónyi hitelösszeget is teljesen kamatmentesíthet.

A hitelszerződés megkötése után az első részlet lehívásáig maximálisan 3 év is eltelhet, és összesen akár 4 évig is rendelkezésre tarthatják hitelünket – szemben a piaci hitelek 0,5 uszkve 1,5 éves lehetséges mozgásterével. A sajnos banális dologi kiadásokon túl ráadásul a vonzatos folyósítási és elő-/végtörlesztés költségeket a kiírási szabályzat szigorúan korlátozza. A részletkérdésektől tehát nem szaladhatnak meg az anyagi terhek.

Alacsony hitelkamat – és ez csak a kezdet…

Míg piaci kamatozású lakáshitelek 5 % körüli kamattól érhetők el, a 2,5 %-osra kiírt zöld hitelnél már most próbálják a bankok egymást alulígérni. A legmerészebb szereplő 1,99 %-ig vitte le, egyik vetélytársa pedig sávosan ad 0,3 – 0,5 százalékpontos kamatkedvezményt, némi biztosítási csomagalku keretében. A többiek inkább az értékbecslési és közjegyzői díjakon spórolás módozataival teremtenének árelőnyös feltételeket. Utóbbi önmagában megálló valódi segítség lehet: a zöld hitelek több tízmilliós volumene mellett minden kiegészítő fizetni való tételben látványos költségkímélő hatása lehet a kedvezmények legtöbb típusának.

A kamat ráadásul a futamidő végéig rögzített – a feltételeknek való megfelelés esetén-, így a törlesztő részlet a futamidő teljes ideje alatt nem változik.A folyósításig felmerülő és az előtörlesztéshez kapcsolódó díjak, nem haladhatják meg az MNB által meghatározott mértéket.

Több hitelintézetnél a lakás-takarékpénztári megtakarításából teljesített előtörlesztés díjmentes. A bankok a hiánytalanul benyújtott kérelmeket viszonylag gyorsan elbírálják: kész lakás vásárlása esetén kb. három hét múlva, építés esetén nagyjából egy bő hónapon belül érkezik a válasz. Pozitív döntés esetén pedig pár nap után a kérelmező számláján az összeg.

Amíg a készlet tart!

Az őszi premierhónap robbanásszerű vonzerőt gyakorolt, és már most több milliárdra rúgó bejelentkezés történt a zöld hitel banki termékére. Nem lehetetlen, hogy a kiugró érdeklődés meg sem áll, amíg ki nem meríti a nagyvonalú 200 milliárdos keretet, ezzel rövid időn belül a lakáshitel-állomány 20-30 %-át is kitéve. Például a babaváró hitel népszerűségén az új versenyhelyzetben már most érezhető a relatív keresleti „leolvadás”.

A zöld hitelprogram hirdetményének azonban nem lájárati ideje van, hanem lejárati kerete. Így a piacra dobása óta ketyeg a versenyjelentkezés: csak az nem marad le róla, aki még lekötetlen összegeket tud elérni belőle!

Szükség esetére ugyan vélelmezhető, hogy az MNB mélyebben is a „zsebébe nyúlhat” majd, ám erre vonatkozólag egyelőre semmilyen ígéret vagy célzás nem hangzott el. A zöld hitellel párhuzamosan ugyanakkor a zöld jelzáloglevelek vásárlása is meg lett hirdetve, három hazai hitelintézet már bocsátott ki azóta kifejezetten zöld jelzálogkötvényt. Ezek távlatosan jelenthetnének olcsó finanszírozási folytonosságot a környezetbarát házak építésére.

Korábbi cikkek a témában:

Napelem és elektromos fűtés ingyen

Már igényelhető a Zöld Otthon Hitel

akkeradmin

akkeradmin

Kapcsolat

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

Ha több információra van szüksége, kérjen visszahívást, és beszéljen az Akker termékspecialistájával vagy ha már pontosan tudja, miből mekkora mennyiséget szeretne, kérjen árajánlatot!

Hozzájárulok, hogy a Hufbau-Akker a nevem és e-mail címem felhasználásával árajánlatot küldjön részemre. Az adatkezelési tájékoztatót és nyilatkozatot elolvastam, megértettem