A családok – különösen a több gyereket nevelő vagy vállaló családok – jelentős segítséget kaphatnak lakásvásárláshoz, bővítéshez, felújításhoz a CSOK támogatás által. A konstrukciók 2021 januárjától újabb kedvezményekkel bővültek. Az egyik legnépszerűbb lehetőség a CSOK, amelyet a kettő vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló párok, házastársak vehetnek igénybe. Emellett bemutatjuk a hozzá kapcsolódó CSOK-hitelt, valamint a Babaváró hitelt, amely szintén használható lakásvásárlásra, felújításra. És persze a lehetséges buktatókat is.
A CSOK, vagyis a családi otthonteremtési kedvezmény vissza nem térítendő támogatás, lehetőség van mellé CSOK-hitel felvételére is. A kettő együtt pedig már valóban sokat segíthet az otthonteremtést és gyermekvállalást tervező fiataloknak. A felvehető CSOK lakáshitel maximális össze a meglévő vagy vállalt gyermekek számától függ: 2 gyermek esetén 10 millió Ft, 3 gyermeknél 15 millió forint a felső határ mind használt, mind újépítésű ingatlan esetében. Egy gyermek után a falusi CSOK esetében jár támogatás, erre később térünk ki.
Kik élhetnek a CSOK támogatás előnyeivel?
Olyan párok, házastársak, akik vállalják, hogy minimum 2 gyermeket fognak nevelni, vagy már van legalább 2 gyermekük. Meglévő gyerekek esetében 25 éves korukig veszik figyelembe az együtt élő utódokat. Azt is vizsgálják, hogy a gyereknek nem lehet annyi jövedelme, amellyel önállóan fenntarthatja magát.
Ha már gyereket nevelő párról van szó, ők lehetnek élettársak, de a gyermeket vállalók esetében feltétel, hogy házasok legyenek. Mindenképp fontos, hogy már az igénylés pillanatában közös lakcímen éljenek.
Ha nem akarja elveszíteni a támogatást
Az igénylők legalább egyikének folyamatos, 180 napos társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkeznie, 10 milliós igényelt összeg esetén pedig 2 éves társadalombiztosítás a feltétel. Ezalatt legfeljebb 30 napra szünetelhet a TB. Külföldi, igazolt TB jogviszony is elfogadott, de a szerződéskötés után legkésőbb 180 nappal be kell jelentkezni a magyar TB-hez. KATA-s egyéni vállalkozóknak figyelniük kell arra, hogy ha szüneteltették a vállalkozásukat, azzal együtt a TB jogviszonyul is szünetelt!
Az igénylőnek nem lehet köztartozása, adótartozása a NAV felé, ezt mindenképp rendezni kell. Fontos feltétel a büntetlen előélet, bár bizonyos kisebb súlyú bűntettek elkövetése nem zárja ki a támogatás igénylését.
Számít-e, vagy sem az életkor?
Igen is, nem is. Már meglévő gyerekeket nevelők esetében nem számít az életkor. Ha viszont valaki úgy igényel CSOK-ot, hogy előre vállalják a gyerekeket, akkor az egyik fél nem töltheti be a 40. életévét.
Nem lehet romos
Sokakban él az a téves elképzelés, hogy olcsón megvesznek egy romos, lakhatatlan épületet, és azt a támogatásból felújítják. Ám a kiválasztott ingatlanra is vonatkoznak előírások. Már a vásárláskor meg kell felelni alapvető lakhatási feltételeknek. Lenni kell benne egy minimum 12 négyzetméter alapterületű szobának, főzőhelyiségnek, fürdőnek, WC-nek, egyedi fűtésnek, villamosenergia szolgáltatásnak, hálózati ivóvíznek, és szennyvíz-elvezetésnek.
A falusi CSOK-nál nem feltétel, hogy az ingatlan eleve lakható legyen, azt a támogatási formát kifejezetten vásárlásra és korszerűsítésre lehet igénybe venni. Ugyanakkor itt is fontos, hogy a felújítás végén az ingatlan megfeleljen a fenti lakhatósági feltételeknek.
Később eladható?
A CSOK támogatás által támogatott ingatlanra az állam jelzálogot és elidegenítési tilalmat jegyez be 10 évre. Vagyis elvileg nem lehet értékesíteni, amíg a támogatás tart. Természetesen előfordulhatnak nem várt élethelyzetek, amikor mégis értékesíteni kell, ennek anyagi vonzatairól részletesen az igényléskor érdemes tájékozódni.
Veszélyes a túlárazás
Ha valaki megfelelt a CSOK személyi feltételeinek, utólag is elveszítheti a támogatást abban az esetben, ha túlárazott ingatlant vásárol. A bank értékbecslést végez, és ha ennek összegét a vételár 20%-kal meghaladja, akkor megtagadják a folyósítást. Ugyancsak feltétel, hogy a vételárnak csak 10 százalékát fizetheti ki a vásárló készpénzben. Lényeges, hogy felújítás, korszerűsítés esetén a teljes összeg legalább 70 százalékát számlával kell igazolni, új ingatlan vásárlása esetén pedig a teljes vételárat.
Mikor kell visszafizetni a CSOK támogatás összegét?
A CSOK jelentős segítséget nyújthat a családoknak, pároknak, ugyanakkor fel kell készülni arra, mi történik, ha mégsem teljesülnek a feltételek. Ez különösen akkor történhet meg, ha nem meglévő, hanem vállalt gyerekek után igénylik a támogatást. Hiszen a gyermekáldás nem programozható, számos oka lehet annak, hogy mégsem sikerül annyi gyermeket világra hozni, amennyi után jogosulttá válnak a támogatásra.
Ha a gyermekvállalás nem, vagy csak részben teljesül, akkor így kell visszafizetni:
• A megkapott CSOK összegéből ki kell vonni a gyermekvállalás határidejének lejártakor meglévő gyermekek után járó támogatás összegét, vagyis a támogatásnak azt a részét kell visszafizetni, amit a meg nem született gyermek után igényeltek.
• Amennyiben a meglévő gyermekek száma a teljesítési határidő lejártakor kettőnél kevesebb, akkor a lakásépítési támogatás teljes összegét vissza kell fizetni.
• A CSOK összegét a késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, a határidő leteltét követő 60 napon belül.
• Támogatás visszafizetésnél számolni kell a késedelmi kamattal is. A 10 millió forintos támogatást az alapkamat ötszörösével számolt (4,5%) késedelmi kamattal kell visszafizetni, ha nem teljesül a gyermekvállalás.
• Ha 5 éven belül nem valósul meg a gyermekvállalás, akkor az addig igénybe vett kamattámogatás összegét 120 napon belül egy összegben vissza kell fizetni. A későbbiekben pedig a kamattal terhelt törlesztőrészletet kell fizetni.
Falusi CSOK
Ez egy speciális támogatási forma, mint a neve is mutatja, tanyákon, illetve bizonyos kistelepüléseken lévő ingatlanok vásárlásához és felújításához nyújt segítséget. A rosszabb állapotú tanyákat, lakásokat és házakat részesíti előnyben, amelyek ára alacsony, hiszen jelentős ráfordítás szükséges ahhoz, hogy korszerű otthon váljon belőlük.
A CSOK-kal ellentétben itt már egy gyermek után is jár támogatás. A támogatott összeg fele fordítható vásárlásra, a másik felét korszerűsítésre kell fordítani. Ebből következik, hogy a falusi CSOK nem használható kizárólag vásárlásra. Arra viszont van lehetőség, hogy már meglévő ingatlan fejlesztésére, bővítésére igényeljék.
CSOK-lakáshitel
A CSOK támogatás második pillére a CSOK-hitel. Ez egy kedvezményes, 3% kamatozású, államilag támogatott hitel.
Kik igényelhetik?
Azok, akik egyébként is megfelelnek a CSOK személyi feltételeinek. Ugyanazok a feltételek vonatkoznak a kiszemelt ingatlanra is, mint a CSOK esetében, vagyis lakhatónak kell lennie. Lényeges különbség, hogy a hitel esetében a bankok a hitelképességet is vizsgálják, vagyis rendelkezni kell megfelelő, rendszeres jövedelemmel a törlesztéshez. A jogszabály szerint 500 ezer Ft-os nettó jövedelem alatt bevételeink legfeljebb 50%-át tehetik ki a hiteltörlesztők, a hitelösszeg pedig nem haladhatja meg az ingatlan vételárának 80%-át. Ez utóbbinál a bankok szigorúbbak, ezért reálisabb 60-70%-kal számolni.
Mekkora az CSOK támogatás összege?
A felvehető CSOK lakáshitel maximális összege a meglévő vagy vállalt gyermekek számától függ: 2 gyermek esetén 10 millió Ft, 3 gyermeknél 15 millió forint a maximum használt és újépítésű ingatlan esetében egyaránt.
Támogatás mint önerő
A lakásvásárlásnál mindig fontos szempont az önerő. A bankok általában a teljes összeg 60-70 százalékát hajlandók finanszírozni, tehát mindenképp szükség van önerőre. A pénzintézetek többsége viszont a CSOK támogatás összegét – amennyiben nem vállalt, hanem meglévő gyerekek után veszik fel – figyelembe veszi önerőként. Erről részletesen az adott pénzintézetek honlapján, ügyfélszolgálatán érdemes érdeklődni. Érdekesség, hogy a Babaváró támogatás is felhasználható önerőként, ám arra kell figyelni, hogy ha a Babaváró és a hitel igénylése közt 90 napnál kevesebb idő telik el, akkor a Babaváró 25 százaléka hitelnek minősül, érdemes tehát kivárni, amíg letelik a 90 nap.
Babaváró hitel, szabad felhasználásra
Fiatal házasok igényelhetik a Babaváró hitelt is, ami egy legfeljebb 10 millió forint értékű kamatmentes, szabad felhasználású személyi kölcsön. Ez az összeg még meg nem születetett gyerekre igényelhető és szabadon felhasználható, amennyiben 5 éven belül megszületik a vállalt gyerek. A futamidő maximum 20 év, a havi törlesztőrészlet pedig nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.
A Babaváró hitel nem lakáshitel, szabad felhasználású, a gyermekvállalás és gyermeknevelés érdekében bármire elkölthető. Felhasználhatják önerőként lakásvásárláshoz, vagy hitelkiváltásra is. Új lakáshitelnél a Babaváró kölcsön maximum 75%-át lehet önerőként figyelembe venni.
Feltételek
A Babaváró kölcsön személyi feltételeiről a 44/2019. Kormányrendelet szól.
A babaváró hitel feltételei
A felek házasok és mindketten elmúltak 18 évesek, de a feleség még nem töltötte be a 41. életévét. (Lényeges, hogy itt csak a házasság vehető figyelembe, CSOK esetén élettársi kapcsolat is, ha már meglévő gyerekekről van szó.)
Mindketten rendelkeznek bejelentett magyarországi lakcímmel.
Büntetlen előélet.
Nem lehet köztartozásuk.
Legalább az egyik félnek van legalább 3 év folyamatos társadalombiztosítási jogviszonya.
Nem szerepelhet egyik házastárs sem a KHR rendszerben. (Banki adósnyilvántartás.)
Legalább egyiküknek első házasnak kell lennie, ha a másik fél legalább egy gyermeket nevel.
Figyelem!
Az általános feltételek bankonként eltérhetnek. Változhatnak a korhatárok, a futamidők, a legalacsonyabb igényelhető hitel összege és a minimális nettó jövedelem is.
Ellenőrizze! Megfelel a CSOK feltételeinek?
Ha mind a 10 kitételnek megfelel, akkor igényelheti a támogatást!
- Büntetlen előélet
- Köztartozás-mentesség
- Magyar állampolgárság, vagy EU állampolgárok esetén tartózkodási engedély
- Állandó bejelentett lakcím
- Házastársi kapcsolat (vállalt gyermekek esetén)
- Meglévő gyermekek (élettársi kapcsolat is megfelelő)
- Nem családtagtól veszi az ingatlant
- Egy vagy két gyermek után igényelt CSOK esetén 180 nap folyamatos TB jogviszony, legfeljebb 30 nap megszakítással
- Három vagy több gyermek után igényelt CSOK esetén minimum 2 éves TB jogviszony, legfeljebb 30 nap megszakítással
- Falusi CSOK igényléséhez kettő vagy kevesebb gyereknél 1 év, három vagy több gyereknél 2 év folyamatos TB jogviszony
Vissza kell fizetni a CSOK-ot, ha:
• A gyermekvállalás nem, vagy csak részben teljesül.
• Elválnak, szétköltöznek a felek, és nem valósul meg a gyermekvállalás.
• Lebontják az ingatlant.
• Az ingatlant eltérő célra használják, mint amire megkapták a támogatást, például nem lakáscélra.
• Költözés miatt megváltozik a lakhely.
• Eladják a lakást.
Fontos, hogy a CSOK támogatással vásárolt lakást nem lehet kiadni albérletbe, ez is a támogatás visszafizetésével jár.
Gyermekek száma és a támogatás
Fontos, hogy a falusi CSOK nem mindenhol használható fel, csak úgynevezett preferált településeken. Ezek listájáról a Kormányablakokban érdemes tájékozódni. A teljes lista a Magyar Közlöny 2020. évi 292. számában jelent meg.
A falusi CSOK vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén:
1 gyermek: 600 ezer Ft
2 gyermek: 2,6 millió Ft
3 vagy több gyermek: 10 millió Ft
Meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:
1 gyermek: 300 ezer Ft
2 gyermek: 1,3 millió Ft
3 vagy több gyermek: 5 millió Ft
FONTOS ÚJDONSÁGOK 2021-BEN
2021-től 27-ről 5%-ra csökken az új lakások áfája a 150 négyzetméter alatti lakások és 300 négyzetméter alatti családi házak esetében. A CSOK-ot igénybe vevők számára az 5%-ra csökkentett lakásáfa is visszaigényelhető.
Illetékmentesség
2021. januártól nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni azoknak a családoknak, akik CSOK segítségével vásárolnak ingatlant.
A kedvezmény az új és a használt lakást, ingatlant vásárlók számára is elérhető, az sem számít, hogy már meglévő vagy előre vállalt gyermek után veszi fel valaki a támogatást. Az ingatlanoknál az illeték egységesen a vételár 4 százaléka. Ez alapján egy 30 millió forintos ingatlan megvásárlása után 1,2 millió forint vagyonszerzési illetéket kell(ene) fizetni. Ez alól is mentesülnek a CSOK-ot igénybe vevők.
Így lehet maximálisan kihasználni a támogatásokat:
A gyermeket nevelő családok, vagy olyan egyedülállók, akik gyermeket nevelnek, a következő kedvezményekben részesülnek.
• 10 millió forintot a CSOK-ból,
• 15 milliót a CSOK-hitelből,
• 10 milliót a Babaváró hitelből,
• 2,5 milliót áfa-visszatérítésből teremthetnek elő.
Ha tehát rendelkeznek 15 millió forint önerővel, akkor akár 52,5 millió forintos ingatlan megvásárlására is lehetőség nyílik.
Ha megszületik a harmadik új gyermek is 10 éven belül, akkor
a 10 milliós CSOK-ot egyáltalán nem kell visszafizetni,
a 15 milliós CSOK-hitelből 5 millió forintot elengednek. A 10 milliós babaváró hitel egészét elengedik. Tehát csak a kedvezményes CSOK-hitel fennmaradó
10 millió forintos összegét kell törleszteni.
Figyelem!
A CSOK-hitelt is vissza kell fizetni, ha a fent említett okok miatt meghiúsul a CSOK támogatás.